 |
| JÓZSEF ATTILA |
ÓDA
I.
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifjú nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege,száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz-
idesereglik,ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.
*
Nézem a hegyek sörényét-
homlokod fényét,
villantja minden levél.
Az úton senki,senki,
látom,hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
-amint elfut a Szinva-patak-
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.*
Nézem a hegyek sörényét-
homlokod fényét,
villantja minden levél.
Az úton senki,senki,
látom,hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
-amint elfut a Szinva-patak-
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.*
